
Én is dobok egy hátast: az Új kezdet nálam véget ért
A politika dobott egy hátast – ettől aztán magam is dobtam egyet. Hohn Krisztina országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezető helyettese, aki egyben az Új kezdet nevű párt elnöke, megmutatta, milyen komoly is tud lenni egy politikai szerveződés.
Ez mindjárt nagyszerű alapot adott a következő felépítményhez!
Rónai Egon kérdései nyomán kiderült, amikor MZP már telekürtölte a médiát, hogy az Új kezdet lesz az egyik összetevője az ő új pártjának, akkor Hohn Krisztina elnökasszony erről még nem is hallott.
Mit jelent ez?
Jelentheti azt, hogy nem is az elnöknő irányítja azt a pártot, lényeges ügyekben a háta mögött intézik valakik az ügyeket, az elnök asszony csupán egy mű-elnök.
De jelentheti azt is, hogy MZP a vágyait a nagy nyilvánosság előtt tényként vezeti elő.
Akármi is az igazság, ez az új, MZP által kreált párt elég mélyről indul ahhoz, hogy a majdani, reménybéli miniszterelnök számára a mindenki fölötti győzelem stabilitását jelentse.
Ez így egyelőre inkább egy röhej!
*****
Témánkba és elevenünkbe vág – vagyis olvasandó bejegyzések: