Balla D. céduljairól

Balla D. cédulái

Balla D. Károly író, irodalomszervező, továbbá BDK néven bloggerfejedelem szellemes és olykor provokatív, de mindenképpen velejéig őszinte cédul-írásai is figyelemre méltóak.

Ma a facebook fiókjában látom, többen is “felültek” új, provokatív céduljának, amely ennyi:

Bartók zenéjét befogadni csak addig nehéz, ameddig szól.

Aki oda keres, láthatja, milyen lavinát indított el, miközben értékes gondolatok kerülnek felszínre, ahogyan az egy gerillamarketinget magas fokon művelő író-bloggertől el is várható.

S ha már a cédulok és a provokatív megoldások szóba jöttek, hadd emlékezzem.

Amikor 2006-ban Pécsett tartott előadást, pontosabban avantgard perfomanszot, minden szék alatt elhelyezett egy-egy cédult.

Nekem, a bloggernek, a véletlen istene révén ez jutott: “A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány.”

A feleségem a “Veszélyes dolog a jövő. Szünet nélkül azzal fenyeget, hogy bekövetkezik!” szövegű cédulhoz jutott.

Akkor Pécsett, a Művészetek Házában is felvillantotta provokatív képességeit. A vendéglátó Balogh Robert íróval folytatott beszélgetés során kijelentette, hogy az általa írt Szembesülés rossz regény, de valakinek a rossz regényeket is meg kell írnia.

Pécsi könyvkiadója, Szirtes Gábor nem hitt a fülének, majdnem infarktust kapott – mert arra nem gondolt, hogy a marketing ilyen is lehet egy avantgardként meghirdetett esten.

(Egyébként az a regény filozófiai értelemben is remekmű! – teszem hozzá.)

Na, de térjünk vissza Bartókhoz: nálam ez a részlet az egyik “csúcs”!

Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára

Balla D. Károly műveiről és róla: Pécs és Balla D. Károly (2) Blog esszé

Szólj hozzá!

Verified by MonsterInsights